A felszabadult dallamokat hallgatva hirtelen feltárul az orosz, ukrán lélek jelezve, miként lehet, kell mindig és mindent túlélni. Aki Odesszába utazik, biztos, hogy nem két hamburger élményével lesz gazdagabb. A kicsi gyerek, kopott kis iskolai egyenruhájában a számunkra misztikus, telefonra hasonlító utcai gramofon előtt áll és valami mélyről jött szomorúságot sugárzó tekintettel néz maga elé.
A zenegépből, mint egy sokat megélt lemezről a húszas, harmincas évek hangulatát idéző melódia hallatszik. Déja?vu mondaná a francia, -mondja az ukrán- a Primorszkij bulváron álló étterem felirata szerint – , hiszen Odessza, vagy ha úgy jobban tetszik, Ogyessza vagy ahogy a helyiek becézik, Odessza mama – annak ellenére Ukrajnához tartozik, hogy számunkra a ciril betű, bármit is takar ciril betű marad.
Az orosz szóval pedig prímán megérteti magát, az aki megtanulta a nyelvet. Egy odesszai kiruccanás joggal nevezhető időutazásnak, a hajdan volt Szovjetunióba a polgárosodás csíráit rejtő múlt század elejére és a lepusztult házak között megbúvó néhány extravagáns üzletet, hajszalont tekintve a jövőbe. Ettől a dicső múltú és szépreményű várostól ne várjunk patikamérlegen adagolt eleganciát, tisztaságot, minőséget. Ám ha elengedjük magunkat és kellő nyitottsággal indulunk útnak, már hazatérve még akkor is biztosan örömmel, visszakívánkozva nézegetjük az ott készült fotókat, ha nem a napsütötte nyárban, a száz kilométer hosszan elnyúló tengerpart nyújtotta előnyöket kihasználva indultunk útnak.
Odessza a szó szoros értelmében közel került hozzánk azzal, hogy a közvetlen repülő járatokkal másfél óra alatt eljuthatunk a fekete tengeri városba. A kihalt reptérre érve, a semmitmondó állomásépületet, az utasokra váró, sárgára festett Zíl teherautó platóra erősített, hátul saját kerekeken járó buszféleséget látva hamar tudatosodhat bennünk, hogy a szó szoros értelmében egy más világba érkeztünk. És mivel szinte minden, oroszul nem tudó honfitársunk rátarti büszkeséget érez kissé ellenálló tevékenységének is tekintett oroszt nem tanulása felett, szinte bizsergető az érzés, amikor a repülőgép fedélzetén a magyarok többsége által értelmezhetetlen, ciril betűs regisztrációs lapot kiosztják. Biztosra mehetünk: ha addig a pillanatig nem hallottunk humoros próbálkozásokat attól kezdve biztosan fogunk. Az orosz nyelv, az ukránról nem is beszélve ismeretének hiánya természetesen megnehezíti a tájékozódást, ám az üzletekben kézbeszéddel is kiválóan kommunikálhatunk, a turistákra szakosodott helyeken szálloda, elegánsabb étterem pedig az angol is ütőkártyának számít.
Jól mutatja ezt, hogy a reptéren már angol nyelvű statisztikai lapot osztanak a nálunk hagyott részre vigyázzunk, mert kifelé beszedi a határőr -, az új világ új dalát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a hivatalos okmányon ékes angolsággal különféle vendégváró helyek hirdetik magukat. A meglepetések közé sorolható az is, hogy a kis forgalmú, külföldi gépet alig fogadó repülőtéren láttak ők már karón varjút alapon – az érkező utasok csomagjait is átvilágítják. A kihalt utasváróban a helyi taxistársadalom szemfülesebb tagjai várják az utasokat, miközben a várócsarnokban elhelyezett széksorokon a takarítónők pihenik ki fáradalmaikat.
Mivel a helyi fizetőeszköz a Hrvinya beszerzése nálunk nem a legegyszerűbb, a legjobb árfolyamra akkor számíthatunk, ha a városközpontban több helyütt megtalálható bank-automatákat használjuk: egy Hrvinyáért nagyjából ötven forintot számolnak fel. Pénzváltókkal többfelé is találkozhatunk dollárt, euro-t még a helyi nagyközértben is elfogadnak, de a legfontosabb a reptéri váltóhely, ahol hazafelé indulva megmaradt helyi valutánkat válthatjuk vissza dollárra, vagy euro-ra.
A reptérről a Budapesten megszokott minőségű, de négysávos út vezet a város magja felé, az út mentén néhány elegáns és modern épület jelzi a változásokat, amit mindenki szükségesnek is érez, ha a kapualjakon át bepillantva a bérházak lehangoló látványt nyújtó udvarára tekint. A megfakult fényű házak között járva mégis másra, az erős kulturális gyökerekre, a szépség iránti fogékonyságra gondolva már inkább az látszik milyen is lesz majd Odessza öt-tíz év múlva. A modern, mégis stílusosan elegáns kisebb-nagyobb látványosságok egyike a kikötőbe nyúló parányi félsziget végén álló, luxushajóra emlékeztető luxusszálló a Hotel Odessza, amelynek földszinti bárjában, az egy akváriumban parányi cápával is találkozhatunk. Ha a hotelből kilépünk és a kikötőben álló Ganz daruk láttán érzett büszkeségen túl tesszük magunkat, jobbra egy ritka szép modern, vagyis mivel az alakok és a mondanivaló tisztán érthető, mondjuk inkább úgy, hogy a közelmúltban készült szobor mellett érdemes elidőznünk. A kikötőben, a rézkorlát mögött álló, gyermekét kezében tartva, szinte megelevenedő bájos, szeretteinek, vagy férjének búcsút intő fiatal anya látványa, a kövezetbe épített hangfalból áradó szintén századelőt idéző szelíd muzsika hangja különleges békét és nyugalmat áraszt.
De akkor is különleges élményben lehet részünk, ha este amikor a gyengécske közvilágítást csak néhány üzlet, étterem neonfüzére próbálja ellenpontozni – ellátogatunk a étterembe, amely afféle, külföldieknek szánt helyi Gulyás-partik színtere. Mégsem kell megijednünk, mert a tengerre néző terasszal büszkélkedő fa házikóban és a kerthelyiségben valóban minőségi, a helyi vidéket idéző designra és lakomára számíthatunk. Belépésnél a kalácsszerű kenyér, amit sóba kell mártani a hozzá kínált paprikás pálinka, az uborka, valamint a szalonna adja meg. A refrénszerűen visszatérő vodkát errefelé nagyjából olyan sűrűn töltik újra, mint ahogy jobb prágai kocsmákban cserélik a söröskorsókat. Az est fénypontját mégsem a különleges fogások, mint inkább a helyi népzenét játszó zenekar elbűvölő produkciója adja, a napnál is világosabban bizonyítva, hogy az ukránok igencsak tudnak élni.
A szépérzékről minőség iránti vágyról a legújabb divat szerint öltözött, mindig szoknyát, magas-sarkú cipőt viselő lányok mellett a régmúlt emlékei és ékesen beszélnek: számos épület tervezőjeként a kor európai hírű leginkább francia mester neve bukkan fel. A francia kapcsolat errefelé amúgy is tradícionális. Jól jelzi ezt, hogy az 1800-as évek első felében a Richelieu líceum megnyitása mellett francia nyelvű folyóiratot is kiadtak itt. A kulturális emlékek közé tartozik az itt megjelent első ukrán nyelvű könyv, Liszt Ferenc 1847-es koncertje, valamint a Pikk Dáma című opera előadása, amit személyesen a szerző, Csajkovszkij vezényelt, már az új, bécsi barokk stílusban épült, különleges akusztikájáról híres éppen megszépülő – Operaházban. Odesszában jó néhány múzeumot is megtekinthetünk, a régészeti, hajózási érdekességek mellett olyan különlegességeket is megtekinthetünk, mint amilyenek Caravaggio, Canaletto, Brueghel, vagy mondjuk Rubens festményei.
A történelmi emlékek közé tartozik az 1905-ös forradalomban játszott kiemelkedő szerep, amit a világhírű rendező, Einzeinstein legendás filmje, az idősebbek, középkorúak által valószínűleg többször is látott Potyemkin cirkáló örökített meg. A film egyik legendás tömegjelenete a kikötőhöz vezető 192 fokú lépcsősoron játszódik. A Boffo által tervezett, ma Potyemkin, korábban Richelieu herceg nevét viselő klasszicista lépcsősor különlegessége, hogy alsó és felső szegélye felülről nézve párhuzamosnak tűnik, pedig a lépcső szélessége alul 21, felül 12,5 méter.
Az utcákon járva, a szegényes kirakatok mellett már néhány, Nyugat-Európa bármelyik fővárosába beilleszkedő üzlettel találkozhatunk. Számunkra azonban vásárlás szempontjából a több tucat utcai árus által birtokba vett Gyeribaszovszkaja Deribasovskaya) elején álló élelmiszer üzlet nyújtja a legizgalmasabbat: .. Hrvinyáért piros ikrához, Hrvinyáért klasszikus fekete kaviárhoz, kevesebb, mint egy Hrvinyáért fekete kenyérhez jutunk. A nyugati üzletekkel vetélkedő árukínálat ami kívülről ki sem néznénk a boltból – nagyjából hazai árszintet mutat. A bevásárlás azért is szerencsés, mert a repülőtéren csak egy piciny, kizárólag italokra specializálódott, korántsem olcsó Tax Free üzlet várja a haza indulókat, akik bizonyára jó szívvel gondolnak majd Odessza mama szóban el nem mondott meséire.
Konyhatitkok Ukrajnából:
– borscs: húsleves (általában marha, ritkábban sertés) alapú,
tartalmas leves. sok zöldséggel készül, a “kötelező” elemek:
káposzta, cékla, burgonya, répa, amit gyakran kiegészítenek
zöldpaprikával, paradicsommal, néha babot, gombát is tesznek bele.
– varenyiki: sós vagy édes töltött derelyék: a leggyakrabban burgonyával, hússal,
káposztával, gombával töltik, általában tejföllel kínálják.
(Az édes változatot túróval vagy gyümölccsel, például meggyel, áfonyával)
– gyeruni: durvára reszelt burgonyával készülő, fűszeres lángoskák simán vagy
töltve; az utóbbi esetben nagyobb méretű, hússal, gombával vagy
káposztával töltik.
– krucseniki: rendszerint hagymás-gombás-tojásos borjú, vagy sertés töltelékkel készülő hústekercs.
Az ukrán népi konyha leghíresebb (elhíresült?), viccekben is gyakran emlegetett
eleme a szalonna. – Mi a legnépszerűbb ukrán desszert?
A csokoládés szalonna! – ilyesmivel leginkább az oroszok cukkoljak a “kistestvért”). A magyar
szokásoktól eltérően a szalonnát gyakran nyersen (sózva, fagyasztva) eszik, fokhagymával,
fekete kenyérrel. Ritkán füstölik, főzik is.
Európában jól ismert standard a kijevi kotlett; ez belülről fűszervajjal átitatott, panírban
sütött csirkehús (rendszerint kicsontozott comb)