A középkorban a hiú szépasszonyok denevér vérét kenték az arcukra make-up gyanánt, a XVIII. századi Amerikában kisfiúk még meleg vizeletét használták szeplők ellen, a viktoriánus korban sok nő lefűrészeltette alsó bordáit, hogy még vékonyabbnak tűnjön a dereka a hihetetlenül szoros fűzőben. A szépségre való törekvés – annak minden vadhajtásával együtt – olyan régi, mint maga a civilizáció, és az idő előrehaladtával a jelek szerint e kérdésben sem lettünk sokkal józanabbak. Ahogyan Charles Darwin írta önéletrajzában ezzel kapcsolatban: „Olyan univerzális passzió a szépség hajszolása, amit a csaknem kötelezően velejáró szenvedés tesz különösen izgalmassá.”
Önkéntes szenvedés
Az új évezred hajnalán, ha lehet, még többet szenvednek önként, boldogan a szépségipar oltárán áldozók, amikor újra meg újra átszabatják az arcukat és különféle testrészeiket, kifulladásig pedáloznak a fitness-klubokban, és egyre újabb csodadiétákkal sanyargatják magukat. Ráadásul fizetnek is mindezért. Évente 160 milliárd dolláros forgalma van a globális szépségiparnak, az Egyesült Államokban például többet költenek ilyen célokra, mint oktatásra. Brazíliában több “Avon Lady” (900 ezer) árulja multilevel-rendszerben a kozmetikai termékeket, mint ahány katonája van az országnak. Az utóbbi évtizedben olyan óriási fogyasztók jelentek meg a szépségpiacon, mint Kína, Oroszország, vagy India.
A szépségipar ideológusai szerint – természetesen ilyenek is vannak, sőt szépség-szociológiai kutatások is folynak – csinosnak, vonzónak lenni nem csupán hiúsági kérdés, hanem egyre inkább a társadalmi előnyök elosztásának egyik mércéje, sőt az utódok számát is komolyan befolyásolja. A vonzó emberek – akár férfiak, akár nők – mások szemében a valódi képességeiktől függetlenül intelligensebbnek, szexisebbnek látszanak, olyanoknak, akik többet keresnek, ezért érdemesebb őket nőül vagy férjül venni.
David Bush, a témával foglalkozó szociológus tízezer ember párválasztási szempontjait vizsgálta 37 országban, és azt találta, hogy a nők szépsége – azaz fizikai vonzereje – a világon mindenütt az első helyen áll a férfiak választási szempontjai sorában. Sokan próbálták egzakt módon meghatározni, mit tartanak az emberek szépnek. Kiderült, hogy a nők külső vonzerejét két tényező határozza meg: mennyire nagy a mellük, és a csípőjükhöz mérten mennyire vékony a derekuk. Nancy Etcoff – aki néhány évvel ezelőtt nagy sikerű könyvet írt erről a témáról – azt állítja, hogy a vékony derék és az ehhez képest széles csípő, valamint a telt keblek csaknem minden kultúrában a legszexisebb női formának számítanak, amelyet azonban időnként megzavar a szépségipar belterjessége.
(folytatás hamarosan következik)